Alvó kutyák feje a nehéz porban
s itt-ott szétszórva kövek
kidöntött fák és bazilika-árnyak:
Esztergom augusztus-éji töredékei.
Hazaérni én már csak itt érek haza.
Egy harang ballag velem
a dombok közé némán
mintha Isten bolondja volna.
Ling-leng a diófák közt
én meg mosolygok.
Minden porszem a házam népe
itt, s minden fűszál.
A kígyó is csak annyira fél tőlem
amennyire a teremtmények
félnek egymástól kezdet óta.
Egyszál gyufa és egyszál csillag
kivételes tüzében látom a kezem:
itthon van, ajtót nyit nekem
s oszlatja el az örök sötétséget.