Középiskolás koromban szerettem meg a verseket. Kiváló irodalom tanárom volt, aki gyakran tartott iskolán kívül is előadásokat, ahol mi, diákok mutattuk be az adott költő verseit. Így azután rengeteg verset megtanultam és szerencsére még nagyon sokra emlékszem is.
Később a versek olvasása szinte napi igény lett számomra. Kedvenc költőmet talán meg sem tudnám nevezni, legkedvesebb verseimből viszont nagyon sok van. Számomra a vers megszínesíti az életet, felerősíti a boldogság érzését és segít a fájdalom feloldásában.
Diákkoromban több verset írtam, később egyre kevesebb idő jutott rá, de azért néha egy-egy verset papírra vetettem.
Az utolsó tíz évben éreztem, hogy le kell írni az érzéseimet, gondolataimat, legalább magamnak. Amikor „hallottam” a verset, gyorsan leírtam, azután jól elraktam valamerre a papírt. Nem voltak rendszerezve, nem voltak egy helyen, csak éppen „megszülettek”.
2008-ban kezdtem hozzá, hogy rendszerezzem őket és megmutassak belőlük néhányat a nyilvánosságnak is.
Nyitott szívvel
Az embert keresem szüntelen,
Kiben az Isten képe ragyog.
Fénylő szemébe belenézve,
A földre szállnak a csillagok.
Nyitott szívvel szeretnék élni,
Hinni csodában, szépben, jóban.
Megérni, hogy bízni lehet még
A kimondott emberi szóban.
A békét keresem szüntelen,
Belefáradva minden harcba,
Szeretnék ébren is álmodni,
És mosolyt csalni minden arcra.
Letörölni egyetlen könnyet,
Néha-néha egy jó szót szólni.
Szeretetből elpazarolni,
Felém nyújtott kezet megfogni.
Egy embert szeretnék találni,
Aki megérzi, mire vágyom.
Felé nyújtott kezem megfogja,
Mert Ő az én igaz barátom.
Ragyogás
Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
Összevegyítettem ezernyi szépségből,
Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
Ívelő szivárvány halovány színéből.
Gyűjtöttem harmatból, virág illatából,
Tavakon csillogó aranyhíd fényéből,
Vízcseppen megtörő kristályos tükörből,
Sápadt holdsugárral világító éjből.
Ezer emlékből, mosolyból és könnyből,
Virágokból, fából, mindenből, mit láttam.
Amit meg akartam tartani magamnak,
Csukott szempilláim börtönébe zártam.
Adtam hozzá érzést szívem melegéből,
Kristálytiszta könnyet, tiszta égbolt kékjét,
Szeretetből sokat, jóságot és hitet,
Megértést, türelmet és a szelíd békét.
Ha értenénk a szót, s megbíznánk egymásba,
És a közös nyelvünk a szeretet volna,
Több lenne a mosoly, kevesebb a bánat,
Minden ember lelke fényesen ragyogna.
Az ősz színei
Akkor szeretem az őszt,
Mikor a nap még fent ragyog.
Sápadt arany sugarába,
Néha betakarózhatok.
Már el nem vakít a fénye,
Mégis pillám mögül nézem,
Ahogy a nap csókja lángol,
Sok reszkető falevélen.
Ecsetjét színekbe mártja,
Piros, sárga, rozsda, barna,
Ezer árnyalat pompázik
Ágon, és puha avarban.
A kósza szél, ha erre jár,
Megrázza sorban a fákat.
Egyre több festett levélke
Mond búcsút ringató ágnak.
Kergetőznek még a szélben,
És talán éppen boldogok.
Hiszen szabadon repülni,
Számukra is oly jó dolog.
Ám a pajkos szél elillan,
A víg repülés véget ér.
Karját nyújtja avar szőnyeg
Belehullik a sok levél.
Szorosan ölelik egymást,
Így lesz a szőnyeg csodaszép.
Gyengéden betakargatják,
A fák minden gyökerét.
S ha fáznak is a kopasz ágak,
Él minden fában a remény.
A zord telet is kibírja,
S rügy fakad tavasz idején.